Felújítás Budapest, 16. kerület

Felújítandó házBudapest XVI. kerületében kezdtünk bele egy kb. 80 éves, igényesen felépített, egyszintes ház felújításába.
A felújítás teljes körű külső és belső renoválást takar, aminek végeredménye egy alacsony energiafelhasználású optimumház lesz, maximális komfortszinttel. 

A kiinduló állapot gázkonvektoros fűtés, évente kb. 400 ezer forintos elméleti fűtési számlával. 
A végeredmény egy elektromos fűtésű (fűtő/hűtő klíma + elektromos fűtőkábel), kb. 30 kWh/m2év fűtési igényű ház lesz, szellőztetőrendszerrel, évente 30 ezer forintos fűtési számlával.



Tetőszerkezet felújítás előttA felújítás menete: 
A padlásról kb. 8-10 cm sárréteget kellett először letakarítani. Ezután leszedtük a cserepeket. Megállapítottuk, hogy a tető sehol nem ázott, a gerendák és szarufák korukhoz képest tökéletes állapotban vannak. Megkezdtük a szarufák oldalirányú meghosszabbítását, ugyanis a falra kerülő +18 cm táblás PUR hőszigetelés miatt a meglévő szarufák nem takarnának rendesen a falra (kinézetileg és eső miatt is probléma). Néhány helyen a szarufákat is me
gerősítettük, valamint a 9 pár szarufát 1-1 fogópárral egymáshoz is rögzítettünk. Ezután a homlokdeszka felerősítése (és festése), és a csatornák elhelyezése történt.

Tetőszerkezet a felújítás után

A szarufákat és gerendákat TETOL rovar- és gombaírtó szerrel alaposan átkentük.

 

 

 


Tetőfóliázás ISOFOLA csatornákat, csatornavasakat, ereszeket elég jó áron szereztük be a TÖRÖK nagykereskedésnél. 5x5 ellenlécekkel rögzítettük az ISOFOL tetőfóliát, ezután a 3x5-ös tetőlécekre szortuk fel a cserepeket.






Tető felújításA Creaton Hortobágy natúr vörös cserepeket és kúpcserepeket a Dalos Tüzéptől vásároltuk 97 Ft+ Áfa illetve 952 Ft+ Áfa darabáron.Miután újra tető lett a fejünk felett, megkezdődött a belső falak kiverése és kihordása, majd a padló alatti 20-30 cm salakréteg kiszedése. Eközben a ház melletti teraszt elbontottuk és megkezdtük a sávalap mentén, talajszint alatt 80 cm mélységben körbeásni az épületet, hogy az alapot is megfelelően tudjuk hőszigetelni.

 

Lábazati hőszigetelésEzek után az alap mentén, átlagosan 60-80 cm mélységig PUR táblás hőszigetelést helyeztünk el. Ez a talajszint alatti és a lábazati (kb. 30 cm-es magasságig) hőszigetelést oldja meg, vastagsága 14 cm. A föld visszaásása előtt dörken lemezt is lefektettünk, hogy a gyökerektől, vakondoktól megvédjük a szigetelést.












Víz, csatorna, fagymentesítésElkészítettük a szerelőbetont átlagosan 5-8 cm vastagsában, hogy a padló hőszigetelése alatt már legyen egy viszonylag egyenes, és áthatolhatatlan felületünk. A falazat vakolása, porotherm áthidalók elhelyezése a falban is megtörtént. A csatornával és a vízzel alulról beálltunk az épületbe. Ezen kívül, felhasználva a meglévő kinti kutat is, az alapzat menti hőszigetelés alatt hozzuk be azt a KPE csövet, amin a szellőztető rendszer fagymentesítéséhez használt vizet fogjuk keringetni. A zárt csőrendszerben a talaj és a kútvíz hője fogja a fagymentesítéshez szükséges kb. 10°C-os vizet biztosítani.








Mennyezeti hőszigetelés PUREzután a mennyezeten, alulról a gerendákhoz rögzítve, tetőfóliát helyeztünk el, hogy ne legyen "huzat" a házban, a hideg időben. Ez alá 8 cm alukasírozott PUR táblás hőszigetelést rögzítettünk, mely alá már az álmennyezeti tartószerkezet kerül.

 

 

 

 

 


Padlás hőszigetelés kőzetgyapotPadlás hőszigetelés kőzetgyapotA fólia fölött a gerendák közé 15 cm knauf kőzetgyapot, a gerendák fölé pedig további 10 cm kőzetgyapot hőszigetelés került. Fóliázása után (hogy a kőzetgyapot nyugvó levegővel hőszigetelhessen) hajópadlóval zártuk a padlás rétegrendjét.

Ytong belső falazatA padlás hőszigetelése közben a belső falakat is felraktuk, 10 cm illetve 15 cm-es Ytong válaszfal elemből
.






Padló hőszigetelésAz 5-8 cm szerelőbetonra 16 cm-es alukasírozott PUR tábla hőszigetelést tettünk. Ez lényegesen drágább anyag a lépésálló polisztirolnál, de másodosztályú PUR anyagunk volt, amihez olcsón jutottunk hozzá, így érdemes volt ide is ezt tennünk: a 16 cm PUR kb. 26 cm EPS-nek felel meg. A hőszigetelésben elvezettük a szükséges csatorna- és vízvezetékeket. 



Ablak beépítése passzívházAz épületbe 88 mm keretvastagságú, fa nyílászárókat választottunk, 3 rétegű üvegezéssel. Az ablakokat nem a tégla falsíkba építettük be, hanem a fal elé, fagerendára "ültettük" és konzolokkal erősítettük a falhoz. Így a nyílászárók a homlokzati hőszigetelés síkjába kerülnek, teljesen hőhídmentesen kerülnek beépítésre. A belső párkányok szép tágasak lettek (az épületet eleve 30-40 cm-es téglafal alkotta, ekkora lett a belső párkány), a külső oldalon pedig kb. 10 cm hőszigetelés marad még az ablakok síkja előtt.







Ablak beépítés Illbruck szalagAz albakkeretek belső oldalára a beépítés előtt felragasztottuk az ILLBRUCK szalagot, melyet később a belső kávára ragasztottunk, hogy teljesen légtömör legyen a beépítés.










Homlokzati hőszigetelés PURA ház külső homlokzatára 18 cm táblás PUR anyagot (másodosztályú) tettünk. Mivel régi épületről volt szó, ezért a falak igen egyenletlenek voltak, a táblákkal próbáltuk teljesen függőlegessé tenni a falakat. A ragasztó mellett műanyag tárcsás dűbeleket is használtunk, hogy biztosan ne essen le a szigetelés. Ez a homlokzati hőszigetelés egészen felfut a tetőgerendák közötti hőszigetelésig. 



Elektromos fűtőkábelA ház méretezési hőszükséglete (tehát a tervezhető leghidegebb időre vonatkozó hőigénye) alig több, mint 1 kW lett. Az éves fűtési hőigény 25 kWh/m2év lett, ami már közelíti a passzívházaknak megfelelő fűtési hőigényt. Nem láttuk értelmét, hogy ilyen alacsony fűtési igényhez drága fűtési gépészetet alakítsunk ki, mert ennek az igénynek szinte bármilyen kielégítése olcsó rezsit eredményez. 
Egyébként a HMV-t 100 literes, Ariston fali bojlerrel készítjük, szintén éjszakai áramról.

Végül elektromos fűtőkábel mellett döntöttünk. A padlófűtést vezérelt (éjszakai) áramról működtetjük, ami 40%-kal olcsóbb a nappalinál, de csak napi 8 órát áll rendelkezésre (jellemzően éjszaka + 1 órát délután). Ezért az 1 kW hőszükséglet ellenére 3 kW BVF fűtőkábelt tettünk be, hogy az áram rövid rendelkezésre állása alatt is elegendő hőt juttasson az aljzatbetonba. A nem üzemelő órákban (a nap 16 órája) a hőtárolásra és hőszigetelésére van bízva, hogy ne hűljön le az épület. Ennek a rendszernek előnye, hogy összesen 150 méter fútőkábelt kellett letenni az aljzatbeton készítése előtt. Összesen a 4 db termosztáttal bruttó 180.000 Forint volt a beruházás, illetve kétszer fél nap munkaidő 2 embernek (a letekerés, később a termosztátok elhelyezése). Gyakorlatilag semmilyen szolgáltatóval nem kell időt és pénzt vesztegelni ennél a módszernél... 
A rendszer bevált, a hőmérséklet 22,5°C és 20°C között ingadozott télen, a fűtési költség kb. 40 ezer forint lett az egész évre.

Légcsatornázható klímaA házba beterveztünk és be is építettünk egy légcsatornázható Mitsubishi klímát is. Ennek beltéri egységére legyártottuk a csonkokat (4 db 125-ös befúvó és 2 db 160-as elszívó), és eljuttattuk a megfelelő helyiségekbe a lehető legrövidebb, és hőszigetelt WOLF csövek segítségével. Nem szeretnénk nagyon sokat használni a klímát, sem télen, sem nyáron, inkább biztonsági tartalék. Az első télen, főleg a leghidegebb hónapban, gyakran járattuk legalsó fokozaton, így minimális áramfelvétel mellett (nagyon magas COP értékkel üzemel) kellemes meleget eresztett a helyiségekbe. Nyáron is jól jöhet, ha az árnyékolással nem készülünk el teljesen...

BB-Vill szellőztető gépTermészetesen nem hagytuk ki a központi, hővisszanyerős szellőztető rendszert sem. Újítottunk fel épületet e nélkül is már, de az első tél után kénytelek voltunk beépíteni, mert hiába a napi többszöri teljes átszellőztetés, lehetetlen a páratartalmat egy korszerű épületben 70% alá levinni. Ilyenkor az ablakokon pára, a hideg felületeken a penész egyből megjelenik... A régi épületek természetes szellőzésére (amit a nem légtömör ablakok és épületszerkezetek okoztak) már nem hagyatkozhatunk, ezért kell mindenképpen beépíteni a gépet.

Szellőztető rendszer szerelésA ház friss levegő igényére kb. 75 m3/h-t kaptunk, ezt a nappaliba, hálóba és kisszobába fújjuk be, az elszívást pedig a konyhából és fürdőből valósítjuk meg. A szellőztető a BB-Vill 240 m3/h-s gépe, ami alapfokozaton, tehát halkan és kis áramfelvétellel oldja ezt meg, magas hővisszanyerési hatásfokkal. Érdekes volt, hogy csak október végén értunk oda, hogy bekapcsolhassuk a gépet: egészen addig folyamatosan 60% volt a pára, és kezdett egy enyhe penész szag is lenni. A gép bekapcsolása után kb. 2 nappal állandósult a 40%-os páratartalom és megszűnt az ablakok vizesedése is. 
Legalább 1 napot próbálgattuk, de végül rendkívül kis helyre be tudtuk szerelni a rendszert: a fürdőszoba szekrény felett foglal helyet a gép, felette a befújó és elszívó ágban is 1-1 hangcsillapító van, illetve az osztók már az álmennyezetben helyezkednek el. Az osztóktól a PE csövek mennek a helyiségekbe. A képen látszik még hőszigetelt cső is, az a légcsatornázott klíma csövezése. Illetve a padlás felől a gép felé érkezik még ilyen hőszigetelt cső függőlegesen, ezek pedig a friss levegő beszívó és használt levegőt kidobó csövek, amik a "külvilággal" vannak összeköttetésben.

Fagymentesítő vizes kaloriferUtófűtő elektromos kaloriferA szellőztető gépben a 2-2 szűrő mellett helyet kapott 1-1 db kazetta, hogy a fagymentesítést és az utófűtést is betegyük. Ezeket a hőcserélőket házilag készítettük el. A fagymentesítéshez egy zárt csőrendszeren keringetünk vizet (a kerti kútba is lemegy a cső) a szivattyú kb 14W-tal üzemel. Az utófűtést pedig elektromosan, egyszerű vezérléssel oldottuk meg és a házba így nem 17-18°C-os friss levegő érkezik, hanem kb. 21-22°C-os. Így nem hűtjük közvetlenül a légteret egész nap, ami fontos, hiszen fűtés csak a nap 8 óráján áll rendelkezésre (a klímán kívül, mert persze azt bármikos be tujuk kapcsolni szükség esetén).

Felújított házA végeredmény egy optimumház lett: teljes, magas értékű, szinte megszakítatlan hőszigetelés mellett olcsó, egyszerű gépészet, ami sem helyet nem foglal, sem sok anyagi ráfordítást nem igényel, és mégis alacsonyan marad a rezsi. A fűtési rendszer bevált, bár a kiegészítő fűtést mellé javasolnám (ez lehet bármilyen kis teljesítményű elektromos eszköz, vagy infrapanel, esetleg klíma, akár kandalló, stb...). A szellőztető rendszer nem maradhat el, ami általában nem olcsó, de a BB-Vill géppel és Lindab elemekkel a teljes anyagdíj kb. 700 ezer forint lett a 64 nm-es házra, és ennél nem lenne sokkal több nagyobb ház esetén sem. A levegő az épületben folyamatosan, tehát reggel is, nagyon friss és jó.